Referenciáink

Egy mérnököt az általa elvégzett műszaki feladatok, megvalósult beruházások, technikai megoldások fémjeleznek. Mi az alábbi – a teljesség igénye nélkül összeállított – munkáinkra vagyunk a legbüszkébbek, melyek mindegyike Megrendelőink megelégedettségére készült el.

Budaörsi Intézményi Felújítások – Műszaki ellenőrzés
Dátum: 2009. második félév
Helyszín: Budaörs, Pest megye
Feladat: Intézményi felújítások kivitelezésének műszaki ellenőrzése
Leírás:
 
2013-06-12 Audi Győr megnyitó
Kevesebb mint 2 évvel az alapkőletétel után, mai napon ünnepélyes keretek között megkezdte a gyártást az Audi új győri gyára.
A bővítéssel lehetővé vált Győrben a komplett autógyártási folyamat, nyersacéllemez megmunkálástól a karosszériahegesztésen, fényezésen, motorgyártáson, összeszerelésen keresztül a kész autóig. Itt fogják gyártani egyelőre a világon egyedül az A3 limousine-t.
Cégünk a projekt lezárásáig, augusztus végéig részt vesz a helyszíni építésvezetői feladatokban.

2013-06-07 Mital Csarnok Győr
Mai napon átadásra került a cégünk által mérnöki szolgáltatásokkal támogatott újjáépített Mital csarnok Győrben. A tűzkár után kevesebb mint egy évvel sikerült a bontást és újjáépítést tervezéssel engedélyeztetéssel tető alá hozni.

2013-05-14 Giant Swing és Power fan
A Kötélszív Kft-vel közösen új kalandparki elemek megvalósításán dolgozunk, egy óriás hinta (Giant swing) és egy Magyarországon még eddig fel nem épített fix ugrótorony (Power fan) van épp tervezőasztalunkon.

2013-04-30 Állványozás
A Gemenc Állványozó Kft-vel hosszútávú együttműködést kötöttünk, és a jövőben az állványaik statikai számításai, terveit mi készítjük.

2013-03-15 Kisalföld
Cégünk tavasszal kezdi meg számos kisalföldi európai úniós finanszírozásból megvalósuló mezőgazdasági beruházás műszaki ellenőrzését.

2013-01-01 Újév
Minden kedves Partnerünknek, Ügyfelünknek, Versenytársunknak sikerekben gazdag Újévet kívánunk!

2012-09-19 Devecser-Kolontár
Mai napon lezárult a devecser-kolontári településújjáápítési projekt garanciális felülvizsgálati bejárása. A kivitelezés rekordgyorsasággal történt megvalósításához mérten a hibák száma elhanyagolható, a javítások hamarosan elkészülnek.

2012-07-08 Zalaszabari Kalandpark
Vasárnap megnyitotta kapuit a Holnapocska tábor. Egyúttal a Kötélszív által kivitelezett Kalandpálya is átadásra került.
További információk:
http://www.vnemethzsolt.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=53856&nyelv=0

2012-05-11 Audi Győr
Bokréta Ünnepség,
szerkezetkész állapotba kerültek az Audi új győri gyárának épületei. Az Audi új befektetése az egyik legfontosabb jelenleg zajló beruházás Magyarországon.

2012-01-27 Év Befektetője Díj
Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. „Év Befektetője“ díjat kapott tegnap este a Parlamentben Budapesten.
A győri vállalat 2013-ig teljes gyártási folyamatot lefedő autógyárrá bővül a közel 900 millió eurós beruházással.

2012-01-05 Audi Győr
Gőzerővel épül a győri Audi gyár bővítése. Cégünk az összeszerelő üzem épületen a magasépítési műszaki ellenőri részfeladatokat látja el az Óbuda-Újlak Zrt. mérnök- csapatában.

2011-11-12 Amsterdami tanulmányút
Csapatunk részt vesz az Építész Továbbképző által szervezett Amsterdami tanulmányúton. Fotós élménybeszámoló megtekinthető a youtube oldalunkon:
http://www.youtube.com/user/R3StudioKft?feature=mhee

2011-09-05 Társasház, Szondi utca
Műszaki átadás-átvétel előtt áll a projekt, jelenleg a befejező munkák folynak.

2011-08-11 Devecser-Kolontár újjáépítés
A vörösiszap sújtotta két település otthonaikat vesztett lakói a pusztából kinőtt új lakóházaikat átvehették.
Műszaki ellenőr csapatunk örömmel zárta le ezt a megtiszteltető feladatot, melyben a Csíky és Társa Beruházás-szervező Kkt. mérnök kötelékében vett részt.

2011-08-08 Árpádföldi Bölcsőde
Szeged, Tudományegyetem bővítése-átalakítása kapcsán az EKHO Építésziroda megbízásából a tartószerkezeti kiviteli terv-dokumentáció összeállítását zártuk le a héten.

2011-06-05 Mercedes Gyár
A kecskeméti Mercedes gyár karosszéria-üzem csarnoképülete használatbavételi engedélyt kapott.
Cégünk ezen az épületen a magasépítési műszaki ellenőri részfeladatokat látja el az Óbuda-Újlak Zrt. mérnökcsapatában.